Vasilis studio [Észak-Évia] [Rovies]

 Szálláshely leírása

A Vasilis apartmanház egy pár éves épület mely a tengerparttól kb. 20 m-re található. Bejáratától a partig kis aszfaltozott út vezet, az épület melletti kis olajfaligetben parkolási lehetőség van. Mivel ez a kis utca nem vezet a tenger partjánál tovább (arra merőleges) ezért ide már csak azok hajtanak be akik az erre az utcára nyíló pár apartmanházba tartanak, tehát itt nincs egyáltalán forgalom.

A Vasilis apartmanház stúdió/apartmannjai újak, szépek, tiszták, jól karbantartottak. A földszinten kis társalgó van, melyet a vendégek nem igazán használnak erre a célra, ez inkább a találkozások helye, amolyan recepcióként működik. A ház csoportok elhelyezésére kíváló.

A házban összesen 18 studió van, ezeknek a jellege a következőképpen változik:

*** 4 ágyas studiók, ezekből van A és B tipusú.
A. studió: dupla ágy a szobában és 2 egyszemélyes ágy a galérián, konyhasarok és fürdőszoba. Összesen két galériás apartman van a házban, ezért aki itt szeretne megszállni, igyekezzen időben foglalni.
B. studió: lenyitható 2 ágy van egymás felett nagyon erős vasszerkezettel megoldva, ezeket nappal fel lehet csukni és ekkor a becsukott ágyak olyanok mint egy szekrény. Így helyet lehet nyerni és meg lehet könnyíteni a nappali mozgást ezekben az apartmanokban.

*** 3 ágyas studiók: dupla ágy és egy egyszemélyes ágy (lenyitható, felcsukható változatban is), konyhasarok, fürdőszoba.
*** 3 ágyas manzárdszobák: az épületben van 2 db., 3 ágyas manzárdszoba a 2. emeleten. Az egyikhez ezek közül nem tartozik balkon, csak magasan fekvő ablakok. Buszos csoportok esetén ez a szoba szokott a pilóták vendégszobája lenni. Nagyobb társaság esetén ez a szoba ideális gyerekek elhelyezésére, mert nincs olyan veszély, hogy a balkonról véletlenül kiessenek. A szobához természetesen tartozik fürdőszoba, és lényegében ugyanolyan studió mint a többi. A személyekre számított ár ugyanannyi mint a többi háromágyas esetében - kivéve a főszezont, viszont itt nem kell tengerre néző felárat fizetni, ezért olcsóbb az össz-szobaár.
A másik manzárd apartmannak van egy kis balkonja, ahonnan nagyon szép a kilátás.

*** 2 ágyas studiók: 2 db. egyszemélyes ágy, konyhasarok, fürdőszoba.

Az apartmanok felszereltsége:
* klímaberendezés, szatelites TV (Hotbird), jégszekrény, két főzőlap és az ágyak számának megfelelő pohár.
A konyhasarokhoz nincsen edényekkel ellátva!
Főzni lehet ha a vendég hoz magával kempingfelszerelést, vagy pár edényt. A környéken számos kis taverna és apró étterem várja azokat, akik nem szeretnének főzéssel bajlódni.

FONTOS:
Az eddigi tapasztalat diktálja, hogy felhívjam az itt nyaralók figyelmét a klímaberendezések logikus használatára, valamint arra, hogy a WC-be tilos papírt vagy egyéb szemetet (megmaradt ételt) dobni. Mivel a házban összesen 18 kiadó apartman van, ezért ha a WC-be papír kerül, megtörténhet, hogy eldugul a lefolyó, annak minden kellemetlen következményével. Használják a WC melletti szemeteskosarat a használt WC papírok eldobására, bármilyen szokatlan vagy nem logikusnak is tűnjön ez a megoldás.

Árakkal kapcsolatos megjegyzések:
A feltüntetett árak euró/fő/éjszaka, valamint euró/studió/éjszaka.
TF - tengerre néző felár/nap, mely automatikusan beleszámítandó a szobák árába, mivel minden szobából oldalasan a tengerre lehet látni. A lakásokat a megadott ágyszámnak megfelelően kell kifizetni, pótágy behelyezésére nincs lehetőség. Az árban bennefoglaltatik a 3 napos takarítás és ágyneműcsere.

Csoportoknak:
40 főn felüli csoportok elhelyezése a főszezonban nem lehetséges egy házban. A július, augusztusban nyaralni kívánó nagyszámú csoportokat több házban tudjuk elhelyezni, de ehhez nagyon korai foglalás szükséges!

Főszezonon kívül az egész csoport elhelyezése lehetséges a Vasilis házban. A reggeli ára ebben az esetben ha igénylik 5 eur/személy.

A fenti csoportárak csakis a Vasilis házra érvényesek.

Az árban benne foglaltatik a magyar nyelvű asszisztencia ára (személyes kapcsolat velünk, segítség érkezéskor, elutazáskor, bármely probléma esetén a probléma megoldásában való részvétel, általunk szervezett fakultatív utakon kíséret, helyismertető informatív anyagunk ingyenes átadása a csoportvezetőnek).


 Árak  Szállásfoglalás
2010 - 07/11 07/15-08/25 08/25-
Studió 2 szem. 38 € 45 € 38 €
Studió 3 szem. 45 € 50 € 45 €
Galériás 4 szem. 50 € 56 € 50 €

A fenti árak lakás/éjszaka értendőek.


  Kedvezmények

LAST MINUTE akció!
Június végéig lebonyolított foglalásokra, bármely periódusra 10% kedvezmény!!


Árban foglalt szolgáltatások: szállás, klíma, TV, turisztikai aszisztencia

Árban nem foglalt szolgáltatások: szállítás, étkezések, biztosítás, foglalási díj

Reggeli: kérésre 7 eur/naponta, foglaláskor kifizetendő

Megj.:
a studiókat tisztán veszik át, takarítás minden 3. nap. Átadáskor kérjük ne hagyjanak mosatlan poharakat és szemetet a lakásban. Nem kitakarítva, de lehetőségekhez mérten rendezett állapotban adják át. Kérjük a szieszta alatti csend betartását!
(15:00-18:00, 23:00 után).


  Strandok

Rovies strandja a Vasilis előtt kavicsos. A strand annyira hosszú, hogy mindenki megtalálja a magának való helyet és a kavicsok miatt annyira tiszta, hogy a legkényesebbek is nyugodtan fürödhetnek. Rovies-en kívül még rengeteg part és strand meglátogatható, homokos és kavicsos, valamint sziklás részek egyaránt.



 Képek a környékről

  Információk a településről

 Hozzászólás [10]

 Térkép

 Szállásfoglalás

     slovensko  ellinika
Hírek, közlemények
Szálláskereső
Aktuális ajánlatok
Legújabb szállások
Legnépszerűbb szállások
Hasznos linkek
Legutóbbi Általános
Legutóbbi Programok
Legutóbbi Látnivalók
Legutóbbi Infók
Képgaléria
Statisztika
Összes látogató: 71112
Látogatók ma: 33
OnLine olvasó: 1
Oldalletöltés ma: 74
Feliratkozás hírlevélre
Partnerek

LogIn | © 2009-2010 Eviasziget.hu | Jogi nyilatkozat | tel.: 00 30 69726 84681 | All rights reserved. | Hellasz Design