Dafni stúdiók

A Dafni stúdiók Gialtra Bania -ban (fonetikusan Jáltrá Bánjá) találhatók. 
A faluban meleg termálvíz folyik a tengerbe,  innen a Bania (fürdő) név. A "Görög vidékek és ízek" c. dokumentumfilm 1. részében több információt is lehet róla hallani.
Egy új, rendezett, kellemes színekre festett épületben van a 6 stúdió, az épület előtt zöld pázsitos udvar, a hátsó udvaron barbecue. A felső három stúdió ugyanarról a hátsó- és az épület külső felén elhelyezkedő, emeleti folyosóról nyílik, míg ugyanilyen módon, a lenti három stúdió is egy kültéri, az épület hátsó részén elhelyezkedő folyosóról nyílik.
A fenti balkonokról rálátás nyílik a tengerre, a part az épülettől körülbelül 100 m-re található. A szállás nagyon alkalmas kisebb csoportok elhelyezésére.

Árak

A stúdiók bérlési ára 35-45 eur/ éjszaka.
Az ár személyek számának, szobák számának, nyaralási periódusnak függvényében változik.

Kérjenek ajánlatot!

A hátsó udvaron barbecue-t lehet igénybe venni, az udvar elülső részében hosszú asztal áll a vendégek rendelkezésére, ahol baráti társaságok közös vacsorát tudnak rendezni. Úgy a kül-, mint belterületek rendezettek, tiszták, kulturáltak.

Elülső udvar része

Elülső udvar
Parkolási lehetőség is biztosított az udvar egyik, erre fenntartott részén.

Itt lehet sütögetni.

BB a fenti folyosóról nézve.


Folyosó, ahonnan a stúdiók nyílnak:


Kilátás a fenti balkonokról:


A stúdiókban 3 fekhely van: egy franciaágy és egy 1személyes ágy. Ezenkívül felszerelt konyhasarok, klímaberendezés, mosdó valamint külön balkon tartozik minden stúdióhoz.

Bejárat egyik felső szinti stúdióba:




A franciaágy:


Kilátás egyik szögből:


Konyhasarok:




Feljárat az emeletre:


Hol a legjobb fürdeni?

Közvetlen a ház előtt is lehet természetesen úszni, fürdeni, de Jáltra körül nagyon sok más szép hely, part is van.

Ez a strandrész a partmenti úton jobbra haladva érhető el:


Ez a partrész a kis kikötővel van legközelebb a házhoz. A kikötőben csak kisebb halászhajók horgonyoznak.



Ha a Bánjá-ból, Jáltrán keresztül Loutra Edipsu-ba szeretnénk menni, akkor először kimászunk a hegyen, majd körbe körbe vezetünk a Jáltrai öböl mentén (lenti kép), ami egy csodálatosan szép hely. Egyik part éri a másikat és majdnem mindenhol a fenyők a tengerig érnek.


Lutra Edipsu felől Jialtra-ba

Aki szereti a kényelmet, az kereshet magának szervezett partot. A lenti képen látható part az Agios Fanourios (Άγιος Φανούριος) templomocska közvetlen szomszédságában van. Ez az első fürdésre alkalmas partszakasz Lutra Edipsu felől közelítve és a Jáltrai öblöt elhagyva.


A templomocskák szép partokat is jelölnek. Μegint csak Lutra Edipsu felől közelítve, ahogy elhagyjuk az Eisodion tis Theotokou (Εισοδίων της  Θεοτόκου) nevű kistemplomot, majdnem érintetlen parton fürödhetünk, ahol a fenyők árnyékában pihenhetünk.



A fanatikus homokos partot kedvelők nem fognak csalódni a Limani nevű partban, ahol majdnem kizárólagosan csak a helyiek fürdenek, soha nincsenek sokan. A partot még Milos néven is ismerik, mivel az egyik végében egy régi malom található (malom=milos görögül). A Milos valamikor Elsa Vergi színésznő nyári lakhelye volt, ma rokonai a tulajdonosok. A fehér homokos part egy természetesen kialakult kikötésre alkalmas öbölben van, közel Jáltrához.




Aki fájós testrészeit szeretné a forró termál vízben ápolgatni, mely itt is, mint Lutra Edipsu-ban a tengerbe folyik, az a falu központi részén keresse a helyeket, ahol a termál víz a tengerbe folyik.



Az ugyancsak közeli, Három Pálma (Tris Finikes) öbölben kavicsos a part, homokos az alj, néhol sziklákkal, emiatt itt ideális a búvárkodás.


Nem hagyhatom ki a pár km-re, az Agios Georgios irányában lévő Hrisi Akti partot, a Gregolimano öböl egy részét. Ez egy híres, 3 km hosszú aranyló homokú strand, a Club Med hotelkomplexum mellett. Pár km-nyire van Bánjától, még a hotel előtt tábla jelzi az irányt, ott, ahol le kell térni a partra. A parton nyugágyakat, ernyőket lehet bérelni.



 "Görög vidékek és ízek"

És végül nem lehet nem említést tenni arról, hogy 2014 januárjának egyik nagyon hideg és esős napján, Gialtra-ban forgattunk egy epizódot a "Görög vidékek és ízek" nevű főzős dokumentumfilmből.

Ezt a részt ITT lehet megnézni.

Melyik átkelőnél lehet legoptimálisabban eljutni a szállásra?

A sziget északi részét 3 kompátkelő  vagy Athén felől a függőhíd  igénybe vételével lehet elérni. Részletek ITT.
A szállás a következő távolságokra van az átkelőhelyektől:

Agiokampos - Jáltra: 20 km, Szaloniki - Agiokampos - Jáltra: 296 km + az öböl
Lutra Edipsu - Jáltra:  15 km, Szaloniki - Lutra Edipsu - Jáltra: 366 km + az öböl
Agios Georgios - Jáltra: 10 km, Szaloniki - Agios Georgios - Jáltra: 348 km + az öböl

A fentiek értelmében a javasolt átkelés a Glifa-Agiokampos kompátkelő.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!