Samothraki szigetéről dióhéjban


Az Égei-tenger északkeleti térségében, határvonalon Görögország és Törökország között egy impozáns, hatalmas hegytömeg, a Saos-hegység által uralt sziget emelkedik ki a kékségből.
Samothraki szigete az Égei tenger legészakibb szigete, Alexandrupolis vagy Kavala kikötőjéből lehet ide áthajózni. A kompjáratok nem kínálnak valami bőséges választékot időpont megválasztásában, főleg télen nem. A sziget 17 km hosszú, összesen 178 km2 és a 2001-s felmérés szerint 2.723 lakossal rendelkezik. Az emberek fő foglalkozási területe a halászat és a turizmus. A sziget rendkívül sziklás, a legmagasabb hegy a Feggari (Hold) 1.611 m magas. Egyrészt a sziklás hegyek, másrészt a természetes kikötőhely hiánya az, ami nem tette fontos gazdasági központtá sem az ókorban, sem a modern kori Görögország életében. De talán éppen ezen tulajdonságai miatt volt az egyik legjelentősebb vallási központ az ókorban, itt tartották a Kabírok Misztériumai-nak nevezett vallási ünnepségeket, melyen az Eleusisi-val ellentétben szabad emberek és szolgák egyaránt részt vehettek. Sokat nem tudunk a vallási szertartások lefolyásáról, melyet titok vett körül, de az ókori vallási centrum, templomok, küklopikus falak ma is jól konzerváltak és látogathatóak. A legfontosabb ókori lelet, a pároszi márványból készült Szárnyas Samothrakéi Niké (Győzelem) szobor ma a Louvre-ban látható. 
A megközelíthetetlen hegyoldalak és csúcsok, kedveznek a hegyi kecske tenyésztésének. A lakosság elnyomó többsége ma is állattenyésztéssel (kecske és juh) foglalkozik, gabonafélékből kevés a felhozatal. Sok viszont a gyümölcs, a Samothraki-i óriáshagymákat már az ókorban is szállították messze földre. A „prauszti” nevezetű szilvaféle pedig állítólag csak itt terem. Ebből manapság nagyon finom lekvárt, valamint kanalas édességet készítenek. A lakosság még halászattal és fakitermeléssel is foglalkozik, mint Görögország legtöbb vidékén.

Homérosz azt írja, hogy Poszeidón a trójai háborút Szamothraki hegycsúcsáról figyelte. Beszámol a sziget három magas hegyéről és bozótjairól is. Abban az időben az egész szigetet erdők borították, földje rendkívül termékeny lehetett. Manapság az erdőkből nem sok maradt, az is a sziget Kipous fok felőli részébe tömörülve, a kiterjedt domboldalak nagy részét inkább olívaligetek borítják. A hegyi lankákon a szűz és érintetlen természetnek ugyanazt a képét láthatjuk, mint az ókori ember - tölgyek, almafák, juharfák, cédrusok, szelídgesztenyefák, néhol pedig az erdő fái találkoznak a part hullámaival. A szigetre jellemzőek a gyors patakok által kialakított vízesések és a rendkívül festői, néhol veszélyes sziklába vájt medencék, melyek jéghideg és kristálytiszta vízében ma merész turisták fürdenek. Az egész sziget bővelkedik az ivóvízben, ezt érezni lehet a szállásokon de jártunkban, keltünkben is.


A szigetnek nem volt soha természetesen kialakult jó kikötője. A környezeti és időjárási viszonyok is kemények: magas hegyek lábánál vadul hullámzó tenger, a Balkán hegyek felől lezúduló vad szelek, télen erős esőzések és havazások. A Kalamariotissa kikötő mesterségesen lett kialakítva, nyaranta naponta 2-szer fogad hajót Alexandrupolisból. A kisebb kikötő Therma falunál, csak helyi forgalmat bonyolít le.

A szigetnek kiváló a stratégiai helyzete: útban az Égei és Fekete tenger között, a Dardanellák szomszédságában, ezért már az ókortól lakták. Mivel az ókorban a kereskedelem nagy-része tengeri úton zajlott, Samothraki remek helyzete miatt vonzotta a hajósokat. Pontosan az Ida hegy (Dardanellák, Trója fölött) valamint a szent Atosz hegy közötti távolság felénél helyezkedik el, i.e a 8. sz-tól ismert hajózási pont.
Az ásatások azt bizonyítják, hogy a sziget az újkőkorszaktól lakott volt. A görög telepesek ideérkezése előtt egy trák népcsoport élt itt, saját nyelvvel és kultúrával rendelkeztek, az általuk gyártott kerámiák a hellenisztikus korszak alkotásaival keveredve kerültek elő a földből. Az i.e. I sz-ig ez a trák nyelv volt használatos a vallásos ünnepségeken. A szigetnek az ókorban több neve volt. Az ókori szerzők a következő neveket említik : Saos, Samos, Electris, Dardania, Aethionia, Leucosia, Leuconia, Meliti,  de a görög telepesek ezeket már nem használták. Mai elnevezése a Homéroszi elnevezésből is eredhet: Trákiai Samos, ezzel arra utalt, hogy az itt letelepedett népcsoportok Samos-ról érkeztek volna. Más verzió szerint a Saos és Trákia elnevezések összevonása lenne a megoldás. Az ásatások azonban inkább Lesbos-ra és Kis Ázsiára mutatnak, mint az ide betelepült népcsoportok eredeti helyére. Mindenesetre a lakosok a „Palaiopoli”-nak nevezett helyen építették fel első településüket, mely idővel erős városállammá nőtte ki magát, saját közigazgatással. A városállam az egész szigetet magába foglalta.


A vezetés a király személyében testesült meg, a népesség pedig 5 csoportra szétosztódva élt. Védőistenük Athéne volt. I.e. a 6. sz-ban saját pénzérmével rendelkeztek. Ez az időszak lehetett a sziget virágkora. Ekkor nemcsak az egész sziget, de a szemben lévő szárazföld egy része is a városállamhoz tartozott, így a Dardanellák ellenőrzése is. Flottával is rendelkeztek, a Szalaminai tengeri ütközetbe is küldtek hajókat a perzsák ellen.

I.e. az 5. sz-tól a városállam ereje megtörik mert ekkor bekebelezi őt az Athéni birodalom. Ekkor kezdenek híressé válni az itt lezajló misztikus vallási ünnepségek, a „kabirok misztériumai”, melyeket a kereszténység teljes térhódításáig szünet nélkül gyakorolnak.

A peloponnézoszi háború ideje alatt a spártaiak hódították meg. Plutarkhosz szerint, mikor Lissandrosz hadvezér a szigetre érkezett, beavatták a kabir misztériumokba, melyeknek hírneve a klasszikus korszak alatt érte el tetőfokát. Hérodotosz, Arisztophanész és más ókori szerzők is méltatták a vallási ünnepet. Korabeli írások szerint a szentélyben ismerkedett meg II.Fülöp macedón király feleségével, Olümpiával. Talán emiatt, II.Fülöp és fia, Nagy Sándor nagy tisztelettel viseltettek a templom és a szertartások iránt, és bámulatos márvány emlékművekkel és ajándékokkal gazdagította ezeket. 150 év alatt a szent terület csodálatos épületekkel és szobrokkal gazdagodott, melyek közül legjelentősebb a Samothraki-i Nike szobor, melyet ma a Louvre-ban őriznek.

Nagy Sándor halála után a sziget is elveszti függetlenségét, de földjét szentnek és emiatt semlegesnek tartják, politikai menekültek bújtak meg itt, remélvén, hogy innen nem adatnak ki (pl. Perseus, az utolsó macedón király).

Az i.e.1.sz. kezdetétől nagy számban utaztak Samothrakira a zarándokok az egész akkor  ismert világból, hogy minden év áprilisa és szeptembere között  beavattassák magukat a kabir misztériumba. A szigetet i.e. 49-ben Pál apostol is meglátogatta Neapolisba menet (mai Kavalla), így lehetségesnek tartják, hogy a kora keresztény templomot, aminek a romja az ókori kikötő sarkában van, az apostol pár száz követője építette.

A római időben Szamothraki szabad volt, i.u.123-ban Hadrianus császár is idelátogatott. De nagy számú római zarándok is érkezett, például a császár apósa, valamint római magas rangú főtisztviselők is beavattattak a kabír misztériumokba.

A kereszténység elterjedése után, a misztériumokat még gyakorolták a 4. sz. végéig, akkor véglegesen betiltották őket. Ekkor  Samothraki elszigetelődött és hanyatlani kezdett. A lerombolt emlékművek anyagából házakat építettek.

A szigeten jelentős népesség élt a bizánci időkben. A 8.sz.-tól és az utána következő időktől a szlávok és szaracén kalózok gyakran megtámadták a szigetet, valamint sorozatosan nagy erejű földrengés pusztított itt, így a lakosság száma csökkent, a sziget sötétségbe burkolózott. A középkor sötét éveiben a lakosság felhúzódott a Palaipoli település helyéről egy védettebb helyre, ahol ma is megtalálható a főváros, Chora.

A bizánci birodalom hanyatlásának éveiben  Samothrakin a genovai Gattilusi család uralkodott. A tornyok – Chora, Paleopoli és Fonia - tanúsítják, hogy a földesúr megerősítette a sziget védelmét. A tornyokban nagy mértékben felhasználták a szent területen lévő szobrokból és épületekből származó márványt.

A sziget urai cserélődtek, a genovaiak után törökök, majd velenceiekjöttek, végül 1479-ben végleg török uralom alá került. Konstantinápoly török elfoglalója elhurcolta a sziget lakóit, hogy velük népesítse be a kihalt fővárost. A szigetre teljes sötétség ereszkedik, az 1500 és 1800 közötti évekről nem lelhető fel sehol írott anyag.

A görög forradalom előestéjén a sziget megmaradt lakossága fellázadt a törökök ellen. 1821.szeptember elsején a törökök partra szálltak, hatalmas vérfürdőt rendeztek és kifosztották a szigetet. Százakat mészároltak le és sok, mindkét nembeli lakost eladtak rabszolgának, többek között a később „Öt szent mártír” néven ismert személyeket.
A hagyomány szerint csupán egy híres orvos és 33 család élte túl a vérfürdőt. Az emlékmű a mai egészségügyi központ előtt áll.


A törökök Konstantinápolyba vittek öt túszt, hogy felvegyék az iszlám hitet. Néhány évvel később, 1835-ben, visszatértek a szigetre és visszatértek a keresztény hitre. Megtorlásul a törökök megkínozták és kivégezték őket 1835. április 6-án Makrinál. Az ő emléküket ünneplik Samothrakin, Makriban és az Athosz-hegyen a Húsvétot követő vasárnap. Az öt mártír emlékéről szóló egyházi éneket 1843-ban írta egy szerzetes.

Később néhány lakos érkezett Lemnos, Imvros, Thassos, Lesbos szigetekről.

A sziget a török uralom alól, a környékhez hasonlóan, 1912-ben szabadult fel.

1918-1922 között sok menekült érkezett Kis-Ázsiából, az ottani katasztrofális népességcsere elől menekülve, majd annak következményeként. A II. világháborúban a sziget kemény bolgár katonai uralom alatt szenvedett. 1951-ben a lakosok száma 4.258 volt, de azóta folyamatosan csökken, ma 3.800.

A felvilágosodás korában Európába került görög írások nyomán, lassan az európai intellektuelek érdeklődése újból a sziget felé irányult. 1863-ban a Nike szobor felfedezése a francia Champoiseau által, franciák és osztrákok ásatásainak kezdetét jelentette. Az ásatások kisebb szünetekkel a 19. sz. végéig tartottak, majd 1938-tól a New York-i egyetem kezd bele újabb kutatásokba, melyek kisebb megszakításokkal máig tartanak. Időközben az ásatási területen múzeumot is létrehoztak, a szigetet pedig ma behálózzák az aszfaltutak, így nyaranta elárasztják az újfajta zarándokok.


A híres Niké szobor












2011 telén készült felvételek:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!