Athéni tömegközlekedés


Lassan itt a nyári tervszövögetések időszaka, így aktuálissá válik a téma. A legtöbben a Görögországba érkezettek közül, ellátogatnak Athénba, akár egy napos túra keretében is.
A buszos fakultatív kirándulásokon résztvevők számára nem fontos tudni, milyen az Athéni tömegközlekedés, hisz őket a túravezető védőszárnyai alá vonja és ha szükséges, elmagyarázza mivel tudnak eljutni a kívánt helyre. A tömegközlekedésről jó tudniuk azoknak, akik saját személygépkocsiikkal mennek be Athénba, vagy akik repülővel érkeznek és utána ki szeretnének jutni például Pireuszba, ahol komphajóval folytatják utukat, valamelyik sziget felé. Az utóbbi években azok száma sem ritka, akik csak pár napra „ugranak át” egy nagyon előnyös áron beszerzett repülőjeggyel, pár napot szeretnének a nagyvárosban eltölteni és ott tömegközlekedési eszközt igénybe venni.

A REPÜLŐTÉRRŐL ATHÉNBA

A repülőtérről metróval vagy busszal lehet Athénba, valamint a Pireuszi kikötőbe eljutni.
 
Metró

A következő képen látni lehet a 3 metróvonalat, melyek átszelik Athént.

Innen már rögtön szembetűnő, hogy a repülőtéren fel kell ülni a kék színnel jelölt metróvonalon járó szerelvényre, a KÉK metróra, majd a MONASTIRAKI megállónál át kell szállni a ZÖLD metróra, amelynek a végállomása Pireusz. A Monastiraki megállónál kell leszállnia annak is, aki Athén történelmi központjába igyekszik, habár központnak több megálló is számít , mint a Syntagma, Omonoia, Akropoli is. A repülőtér és Monastiraki közötti távolságra kb. 45 percet kell számítani, majd a Monastiraki-Pireusz távolságra még 20 percet. A várakozásokkal együtt jó ha a számításokban 1,5 órát szánunk erre az útvonalra.


A visszafele útra jó tudni: a kék metróvonalon 3 percenként járnak szerelvények, ezek nem mindegyike megy ki a repülőtérre. A repülőtérre tartó szerelvény érkezésekor az elektronikus kijelzőtáblán fel van tüntetve görögül és angolul a repülőtér felirat (Airport), valamint onnan is könnyen felismerhetőek, hogy az ablakon repülőt ábrázoló matricák is vannak. Jó tudni, hogy a metróban tilos a bicikli szállítása! Csakis összecsukható bicikliket lehet felvinni!
Az athéni metró honlapja http://www.amel.gr, itt rengeteg információ van angolul is, minden állomásra külön, menetrenddel, de olyan információk is, melyik állomásról milyen látványosság érhető el legkönnyebben.
A repülőtéri metrójegy 2011 februárjától 8 eur/személy, dupla jegy (2 személyre akik együtt utaznak) 14 euró, tripla jegy (3 személyre akik együtt utaznak) 20 euró felnőtteknek. Ezek a jegyek az egész vonalra érvényesek, tehát ha valaki a reptéren veszi meg a jegyeket, ezekkel kimehet egészen a Pireuszi kikötői végállomásig.
Csökkentett metrójegyre jogosultak a 6 évnél idősebb gyerekek, a tanulók és egyetemista diákok, a tömegközlekedési kártyájuk felmutatása után, a 65 évnél idősebb személyek, a személyi kártyájuk felmutatása után és a nagycsaládosok, a nagycsaládos könyvük felmutatása után. Jó ha utazás előtt utána járunk, a magyar diákigazolványt, nyugdíjas-könyvet  egyéb csökkentett jegyre jogosító igazolványt hogyan fordíttathatjuk le görögre, ha egyáltalán le kell fordíttatni.  A görög követségen bizonyosan tudnak erre választ adni.
Ingyenesen utazhatnak: képviselők és euro-képviselők, rendőrség, tűzoltóság, tengerészet tagjai, katonák, háborús sérültek, mozgássérültek, gyerekek 6 éves korig.
Egyéb Athéni tömegközlekedési jegyárak
Az Athénon belül közlekedő 90 perces metro/busz/villamos/troli  jegy ára 1,40 euró
Az egy utazásos metro/busz/villamos/troli  jegy ára 1,20 euró
Az 1 ½ órás metro/busz/villamos/troli  jegy ára 1,40 euró (csökkentett 0,70 eur)
A 24 órás metro/busz/villamos/troli  jegy ára 4 euró
A 3 napos metro/busz/villamos/troli  jegy ára 15 euró, ebben benne foglaltatik a reptéri metró valamint buszjáratok ára is
A 7 napos metro/busz/villamos/troli  jegy ára 14 euró (ebben nem foglaltatik benne  a reptéri járat ára)

Buszjáratok
A repülőtéri buszjegy ára:  5 euró/személy, ami jóval olcsóbb mint a metrójegy. Jó tudni,  hogy a busszal való utazásnak az a másik előnye, hogy a buszállomások rögtön a repülőtéri  épület kijárata mellett vannak, míg a metrószerelvényhez többet kell húzni a  csomagokat, ez nem mindegy, ha sok és nehéz a csomagunk.
A reptéren vásárolt buszjegyet akár más buszjáraton is fel lehet használni, Athénon belül, a lyukasztástól eltelt 90 percen belül.
Több járat van, mely kimegy a repülőtérre, valamint onnan vissza érkezik a város területére.
X95 – Ez a járat a repülőtér és a Syntagma tér között jár (a Parlamenti tér), annak megfelelő, aki a központba igyekszik. Valamivel több mint 1 órába kerül normális körülmények között a reptértől bejutni a Syntagmára és óránként 3szor indul (én azt tanácsolom számítsunk erre 2 órát nappali forgalomban, hogy ne csússzunk ki az időből).
X96 – Ez a járat Pireuszba megy, annak kitűnő, aki komphajóval folytatja útját. Körülbelül 1 ½-2 órába kerül kijutni, a busz minden félórában indul a repülőtérről.
X92 – Ez a járat az északi városrészbe, Kifissia-ba tart. Minden 45-50 percben közlekedik hajnali 5:00 – este 11:45 között és minden 90-120 percben az előbbi időszakon kívül.
X93 – Ezt is színessel jelölöm, mert pont olyan fontos járat, mint a Pireuszi, mert ez a távolsági buszok Kifissos, valamint Liosion nevű végállomásai és a repülőtér között közlekedik. Aki olyan helyre igyekszik, ahová nem komphajóval fog utazni (pl. Évia sziget vagy szárazföldi Görögország települései, netán valamelyik északibb kompátkelőhely, mint Agios Konstantinos), annak ez a járat a megfelelő. Hajnali 5 és éjjel 12 között minden 40-45 percben indul, éjszaka minden órában.
X97 – Ez a járat a Dafni nevű negyedben lévő metróállomás és a repülőtér között közlekedik, minden 40-60 percben nappal. 
A repülőtéren egy kis jegyárusító bódéban lehet jegyet vásárolni, mely a 3-s kijárat mellett található és nincs mindig nyitva, folytonosan kell figyelni, mert előzetes bejelentés nélkül nyitja, csukja ablakát. Ha minden kötél szakad, a buszon is lehet jegyet venni a sofőrnél, de ezt a sofőrök nem szeretik és megtörténhet, hogy a delikvenst minden csomagjával leparancsolják a jegyárusító bódéhoz.
A buszon arra is jó vigyázni, idejében szálljunk fel, nem baj, ha tudjuk, a busz csak 20 perc múlva indul. Ugyanis a buszban vannak csomagoknak való helyek, amik nagyon hamar betelhetnek és végül a késlekedő vagy az ölében a csomagjával, vagy a csomaggal a lába között és állva teheti meg az egy órás, vagy annál több időbe telő utat a célpontig!
Ha nem vagyunk biztosak abban, hol kell leszállnunk, ne a körülöttünk lévőket kérdezgessük, hanem a buszsofőrnek mondjuk meg a hotelünk vagy egyéb célpontunk pontos címét és tőle kérjünk információt! Athén óriási, még egy őslakó Athéni sem tud minden helyről pontos információt adni, de a buszsofőrök többsége jól tudja, milyen látványosság vagy hotel, melyik állomásról a legkönnyebben elérhető.
A repülőtérről vagy a reptér fele privát transzfer is lehetséges, mely az Athéni valamint az Athén melletti tengerparti célpontok esetében kb. 20-30 euró/személy árban számolandóak, egy 1-8 fős csoport esetében. Privát transzfer kérhető más településekre is, de ezt az esetek többségében az adott településen kell megrendelni. Például Évia sziget esetében, Limni településbe kb. 200 euróba kerül egy privát transzfer/taxi, tehát akár 2, akár 4 személy esetében minim. 200 eurót kérnek, hogy a kocsit megmozdítsák.

Taxi
Jó tudni, hogy 2011 febr. 1-től fix tarifák vannak a repülőtértől Athén belvárosáig: hajnali 5-től éjfélig 35 euró, éjszaka 50 euró, de az idő a végállomásnál számít. Tehát ha éjfél után érkezünk meg Athénba, 50 eurót kell fizetnünk.
Az Athéni belvárosi területet a következő térképen lehet megnézni:
Ha taxit szeretnénk igénybe venni, jó ha tisztában vagyunk az Athéni belváros határaival  legyen nálunk a térkép és legyen bejelölve rajta a célpontunk, hadd lássa a taxis, pontosan tudjuk merre tartunk.
Néhány részlet a taxizással kapcsolatban:
·         a taxióra mindig 1,19 euróról kezd
·         városhatárokon belül 0,68 eur/km, városhatárokon kívül 1,19 eur/km a felszámolt ár, míg éjszaka bármerre is megyünk a taxival 1,19 eur/km-ben számolnak
·         várakozási idő 10,85 eur/óra
·         10 kg-n felüli csomagért felszámolhatnak 0,40 eur/csomag plusz felárat
Athén és a környező Attika legtöbb területeire 30-50 euró közötti fuvarra lehet számítani, ha többet kérnek el, rá kell kérdezni. Az új törvények értelmében a taxisofőrök kötelesek számlát adni kérésre! A taxisok szövetsége (SATA) adatai: tel.: (+30) 210-5239524, 5221123, 5227986, 5242589, e-mail: sataxi@freemail.gr itt lehet érdeklődni ha előre megrendelt taxit szeretnénk.

A villamos a leglassúbb tömegközlekedési eszköz. Olyanok vehetik igénybe akik inkább a városnézést mint a valahová gyors eljutást tűzik ki célul. A villamos csak a központ és a tengerparti részek között közlekedik, összesen 3 vonala van. Két vonal indul a Syntagma térről, az egyik végállomása Pireusz-Mikrolimano (a közelben a zöld metró végállomása, mellyel innen ki lehet menni a Pireuszi kikötőbe), a másik villamosvonal végállomása Voula. A harmadik vonal kimondottan csak a tengerpart mellett fut végig, Pireuszból Voulába megy, tehát a 3 vonal egy valamiféle zárt kört fut be a városközponttól a tengerparti Voula-ig és vissza.
Az északi negyedekbe egyáltalán nem lehet villamost igénybe venni.
A villamosvonalak:
Thukididesz 3-s vonal: Sef-Asklipio Voula
Arisztotelesz 4: Syntagma-Sef
Platon 5: Syntagma-Asklipio Voula

CSOMAGMEGŐRZÉS

A következő metróállomásokon működik csomagmegőrző:
Pireusz, Monastiraki, Omonoia

A repülőtéren a Pacific Ltd. cég foglalkozik csomagmegőrzéssel: PACIFIC Travel Services S.A. tel.: 210 3530352 site: http://www.pacifictravel.gr/baggage.html


Mivel nem szeretném ha a beírás túl hosszúra nyúlna, egy másik bejegyzésben írok arról az esetről ha valaki saját személygépkocsival megy be Athénba, hogyan lehet legkönnyebben a belvárosba jutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!